HONISMERET I.
Október végi túra a Nyugati-Bükk erdeiben: Bélapátfalva, Gyári-tó (Lak-völgyi-tó) - Lak-völgy - katonasírok - Őrkő - Bélkő - mészkőbánya - apátság - Bélapátfalva

TARTALOMJEGYZÉK:
Eger - Szilvásvárad (- Putnok) vasútvonal, Szarvaskő, mónosbéli szénosztályozó, Mikófalva, Bélapátfalvi Cementgyár, Gyári-tó (Lak-völgyi-tó, Lakvögyi-tó), Lak-völgy, katonasírok, Őr-kő, karrmező, Bél-kő, Bélkői tanösvény, bélkői felhagyott mészkőbánya, bélapátfalvi ciszterci apátság, térképrészletek


Az időjárásjelentések figyelése után az őszi bükki kirándulást illetően október utolsó hétvégéjére esett a választásunk. Mint utólag kiderült igaza lett az előrejelzéseknek, hiszen egész hétvégén gyakorlatilag felhőt nem láttunk az égen, szikrázóan napos és az átlagosnál némileg melegebb idő fogadott minket.

Az odautazás:

Számomra a megszokott koreográfiával kezdődött ez a kirándulás is, hajnalok-hajnalán kelés, első vonattal irány a főváros. Zuglóból rohanás a Keletibe, majd a vonat sikeres elérése után megelégedetten nyugtáztam, hogy innen már nagy gond nem lehet útközben. Nos, nem is lett. :) A füzesabonyi átszállást követően ugyan néhány perc késéssel érkeztünk Egerbe, de a kis piros szerelvény természetesen megvárt minket, úgyhogy pár perc múlva máris az odautazásunk leghangulatosabb részén zötyögtünk, az Eger - Szilvásvárad vasútvonalon. Mielőtt továbblépnénk, mindenképpen érdemes néhány mondatot szentelni ennek a vasútvonalnak, hiszen az 1908. november 12-én átadott vonal, a bakonyi vasút mellett, a jelenlegi Magyarország legszebb vonalvezetésű és leghangulatosabb vasútja.

Az Eger-Szilvásvárad (- Putnok) vasútvonal rövid bemutatása:

Mára már csak a teljes vonal déli részén - Egertől Szilvásváradig - van személyszállítás, ugyanis a Szilvásvárad és Putnok közötti szakaszt a 2010. évi menetrend életbe lépésével az illetékes hatóságok bezárták. Az így megszünt állomások és megállóhelyek a következők Szilvásváradtól észak felé: Nagyvisnyó-Dédes, Nekézseny, Sáta, Kiskapud, Királd. Szerencsére a most is működő rész a vonal látványosabbik és látnivalókban gazdagabbik része. Lássuk ezeket sorban:

Rögtön az Egerből való elindulás után a vonat félkörívben megkerüli a hevesi megyeszékhelyet és felkanyarodik a várost kelet felől határoló hegyoldalra. Ha a menetirány szerinti bal oldalon szemlélődünk, akkor percekig a város panorámájában gyönyörködhetünk, előbb a Belváros látszik remekül a templomtornyokkal és a város egyik jelképével, a minarettel, majd pedig az északi városrészekben található lakótelepekre nyílik jó rálátás. Mindeközben a vasúti pálya közvetlen a híres egri vár falai mellett halad el, szinte karnyújtásnyira a nagyhírű falaktól, rögtön utána pedig Egervár megállóhely következik, ahogy a neve is mutatja innen nincs messze az egri vár. A meglehetősen elhanyagolt megállóhelytől egyébként is gyorsabban elélhető a történelmi városmag, mint a "nagyállomásról". Ezután hamarosan Eger-Felnémet állomás következik. Manapság már csak idáig fordulnak első sűrűbben tehervonatok, hiszen a környéken még található néhány ipari üzem ill. egy kőbánya.
Itt érdemes megemlíteni, hogy évtizedekkel ezelőtt még az egész vonal jelentős árúszállítást és teherforgalmat bonyolított le, amelynek fénykora 1980 utánra tehető, hiszen ekkor épült meg az új cementgyár Bélapátfalván. A beruházás hatására az 1980-as évek elején még korszerűsítették is az Eger - Bélapátfalva szakaszt, Felnémetig pedig villamosították a vonalat (1985-ben fejeződött be a munka). Ám a rendszerváltás itt is fokozatos leépülést hozott az ipar életében. Az egercsehi (1990-ben), majd a királdi (2000-ben) szénbányák, valamint a bélapátfalvi cementgyár (2002-ben) bezárása adta meg a kegyelemdöfést, ezután a teherforgalom gyakorlatilag a töredékére zuhant vissza.
Ezután a kiskertes övezetben található Almár nevű megállóhelyet hagyjuk el, majd vonatunk betér a Bükk nyugati, alacsonyabb hegyei közé.
Az Eger-patak folyását követve, nagy kanyarokat leírva és igen hangulatos szakaszokat magunk mögött hagyva érünk néhány percet követően az Egertől néhány éve függetlenedett Szarvaskőre. A hegyek között megbúvó kis falu ideális kiindulópont akár kisebb kirándulásokhoz (pl. a falu felett álló kilátótoronyba, vagy a vele szemben található csekély várromhoz), akár komolyabb túrákhoz, a Bükk belseje felé. Az egykori állomásépületben ma egy kulcsosház üzemel, aki kedveli az ilyen jellegű vasúti romantikát, annak mindenképpen ajánlott.

      


Közvetlen a megállóhely után jön a vonal legvadregényesebb szakasza. A szarvaskői sziklaszorosba kanyarodva a vonat előbb megkerüli a várhegyet (a tetejéről remek a kilátás a falura és a vasútállomásra is - lásd a képeket), majd két alagút és a több - a főút felett átívelő - híd jelzi, hogy anno egy igen jelentős munkának számított ezen szakasz kialakítása (lásd a fenti képeken).
Hamarosan elhagyjuk a legvadregényesebb szakaszt szelídül a táj és máris következik "Tardosi kőbányák", amely a vonal legkisebb forgalmú megállóhelye, lakott terület nincs is a közelben, nem is meglepő, hogy a 2000-es években néhány évig nem is álltak meg itt a vonatok (kérdés, hogy most mi szükség van rá).
Kiérve a hegyek közül Mónosbél következik, amely egy nagyon kicsi, de hangulatos egyutcás falu, itt megint a bal oldalon van látványosság, hiszen az állomásépülettel szemben a hajdani környékbeli szénbányászat - erősen pusztuló - emléke látható. A közelben lévő Egercsehi területén működő egykori szénbányából egy 10 km hosszúságú drótkötélpályán érkezett (iparvágány építése helyett választották ezt a megoldást) idáig a kitermelt ásványkincs, amit a szénosztályozóban kiválogattak, majd itt Mónosbélben tehervonatokra pakolták. Még így pusztulásában is elég monumentális látványt nyújt az épület, melynek egy része a vasút felett is átível (lásd a képeken).

         


Mónosbélt elhagyva kinyílik a táj, elhagyjuk az Eger-patak völgyét, és egy erdő nélküli füves medencébe érünk (Béli medence), minden irányba remek kilátással. Kevesen sejthetik, hogy ezen a szakaszon nem a több mint 100 éves nyomvonalon halad a vonat. 1982-ig ugyanis a vasút Mónosbél után egy hatalmas kanyarral kitérőt tett Mikófalvára. Ekkor azonban egy nyomvonalkorrekciót hajtottak végre, hogy a tehervonatok kisebb emelkedéssel és kitérő nélkül haladhassanak, és ezzel megszűnt Mikófalva vasúti kapcsolata a környékkel. A faluban többek között az egykori vasúti megállóhely épülete (fotók róla: http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=miko), és a Vasút utca elnevezés emlékeztet manapság arra, hogy valaha ott is járt a vonat. Ha a szarvaskői állomáson járunk, akkor a vágány felőli falon találhatunk egy régi térképet, amin még az ex-nyomvonal látható. (A lap alján az 1961-es térképrészleten is látható!)
Innen már csak pár pillanat és jobb oldalon egy domb mögött kibukkan a legnagyobb látványosság, a Bélkő monumentális félig szétbányászott tömbje, amely az egész környéket uralja. Ezzel egy időben feltűnnek a hegy lábánál elterülő, alig 3500 lakosú kisváros (2004-ben kapott városi rangot), Bélapátfalva első házai, majd előbb a város szélén álló nagyobb állomás jön (Bélapátfalva), végül a település központjához és a kirándulóhelyekhez is közelebb lévő Bélapátfalvi Cementgyár nevű megállóhely következik. Az előbb vázolt okok miatt az utasforgalom is itt a jelentősebb, ezen a napon is szép számmal szálltunk le itt, többek között egy nagyobb turistacsoport is, akikkel órákkal később a Bükk mélyén futottunk össze.
A vonalnak egyébként ezután még két megállója van, Szilvásvárad-Szalajkavölgy és Szilvásvárad. Bélapátfalvához hasonlóan ott is a kisebb megállóhely a nagyobb forgalmú, mivel - ahogy a neve is mutatja - az van közelebb az országos hírű kirándulóhelyhez, a Szalajka-völgyhöz, amely többek között a kisvasútjának köszönhetően is több ezer látogatót fogad az év minden szakaszában.
Visszatérve Bélapátfalvára, mi is leszálltunk tehát a vonatról, az egykor szebb napokat is látott megállóhelyen, amely mára már csak nevében őrzi az egykor oly jelentős ipari objektumot. Közvetlen a vasút mellett, a peron túloldalán láthatjuk azt a betonfallal körbevett területet, ahol a régi cementgyár állt. Később egy nagyobb és korszerűbb üzemet építettek néhány száz méterrel odébb, hogy aztán a rendszerváltás után elérje azt a leépülés, majd végül a végső bezárás. Ma már elég nagy képzelőerő kell hozzá, hogy elképzeljük, amint reggelente ill. a műszakkezdések előtt munkások tucatjai szállnak le a szervényről, vagy éppen azt, hogy munka után a váróteremben ülve várják a vonatot. Ugyanis ma már az állomásépület sincs meg... Egyébként az elbontott épület alapfalainak nyomai a füves területen még kivehetőek. A lentebbi képen látszódó nagy üres területen állt egykor az épület. (A régi épületről itt találunk fotót: http://www.vasutallomasok.hu/show.php?az=belc&num=501)

A vasút bemutatása végén álljon itt egy 1959-es rövid film a Youtube-ról, melynek címe: "Eger-Szarvaskő vasútvonal 1959-ben, Szemed a pályán!". Az archív filmen még a gőzmozdonyos korszakból láthatunk megrendezett jeleneteket és életképeket, amelyek a szarvaskői sziklaszorosban és annak környékén játszódnak.

                                                  




Szerencsére nem volt sok idő a régmúlton merengeni, ugyanis szállásadóink már kocsival vártak minket, úgyhogy 2-3 perc alatt máris a tóparti üdülőtelepen lévő Ilona Vendégháznál voltunk. Aki Bélapátfalvi Cementgyár megállóhelytől kezdi a túrát, annak ez egy bő kilométer többletet jelent, az üdülőtelephez vezető aszfaltozott úton. Érdekességképpen megemlítem, hogy erről az útról az 1996-ben Miskolcon kiadott "A Bükk turistalakalauza" című könyv a következőképpen ír:

"Túránk kezdeti szakaszában a széles műúton figyelmesen közlekedjünk, mert itt járnak a mészkőbánya többtonnás szállítójárművei. Ez a veszély a bánya szállítószalagja előtti útelágazásban megszűnik."

Talán mondanom sem kell, hogy mára ez a bánya is bezárt, így ez a veszély nem áll már fent, mostanra már csak az üdülőtelepre irányuló célforgalom maradt ezen az úton. A turistakönyvben említett szállítószalag tartóoszlopai viszont még ma is ott meredeznek végig a domboldalon, mintegy mementóként (lásd a fenti jobb szélső képen).

A túra:

Bélapátfalva, Gyári-tó - Lak-völgy - Katonasírok - Őr-kő-rét - Őr-kő (880 m) - Ördög-sara - Zöld-rét - Bél-kő - Bélkői mészkőbánya - Bélapátfalva, ciszterci apátság - Bélapátfalva, temető - Bélapátfalva, Gyári-tó
kb. 15 km | kb 1350 m összes szintkülönbség


A szállásunk gyors elfoglalása után indultunk is neki a túrának, hiszen már 11 óra is elmúlt. Persze előtte nem lehetett megállni, hogy pár percet ne gyönyörködjünk a Gyári-tó (újabb nevén Lak-völgyi-tó) látványában, hiszen ez Bélapátfalva legszebb helye. Szemben vele a Bélkő hatalmas, sziklás tömbje, szinte olyan, mintha nem is Magyarországon járnánk, hanem valami alpesi tájon. A tavat egyébként 1910-ben hozták létre a frissen megépült cementgyár vízigényének biztosítására, de az ipari szükségletek mellet folyamatosan fejlődött ki a tó turisztikai és kikapcsolódási jellege is. Mára egy igazi kis oázissá vált, rengeteg nyaralóval (közülük jónéhány ki is bérelhető), pecázási lehetőséggel, sőt még egy étterem és egy vendéglő is van a parton.




Fél 12 tájban indultunk el a tó partjáról a közös kék-piros (az Őr-kő rétig folyamatosan a pirosat kell követnünk) jelzésen. Hamarosan mindkét oldalon rétek tűntek fel, hangulatos pihenőhelyekkel és tűzrakhelyekkel. Nyáron szinte mindig hatalmas itt a nyüzsgés, de az évszakhoz képes meglehetősen kellemes idő még így október legvégén is sokakat csalt ki élvezni a napfényt és a természetet. A pihenőhelyeket elhagyva egy sorompó keresztezi az utat, gépjárművel már csak az erdészet és az itt kezdődő Bükki Nemzeti Park munkatársai hajthatnak be.
Az út a Lak-völgyben kanyarog tovább, minkét oldalon fantasztikus őszi erdővel, az ember szinte nem győzi kapkodni a fejét a pazar őszi kavalkádban, van itt minden, a vöröstől a zöldön át a sárgáig.

         


A piros + jelzés elágazása előtt nem sokkal a jobb oldalon egy sűrű fenyőerdő látható. Tájidegen ugyan errefelé a fenyőerdő viszont a változatosság gyönyörködtet, meg amúgy is nagyon hangulatos látvány volt, hogy a zárt örökzöld erdőrészletben szinte éjszakai sötétség uralkodott, kicsit le is tértünk az útról, átkeltünk a patakon és beléptünk a puha tűlevéllel borított fenyvesbe. Szó mi szó, érdekes látvány volt.
Visszatérve az útra és elhagyva az elágazást az út egyre meredekebbé vált, hamarosan a műút is megszűnt alólunk, maradt a földes erdészeti út. Ahogy egyre magasabban voltunk az uralkodó fafaj egyértelműen a bükk lett, és ahogy elértük a völgy felső végét, már hamisítatlan bükkerdőben szuszoghattunk felfelé. Itt a völgy végén a hegyoldal rendkívül meredekké válik, szerencsére az út éles kanyarokkal cikkcakkozik felfelé, így azért jóval elviselhetőbb az emelkedő. Az út ennek ellenére helyenként nehezen volt járható, mivel a sűrű, bokáig érő avarréteg alatt nagy kőtömbök hevernek és az utat is néhol eléggé szétmosta és kivájta a csapadékos időben itt lezúduló víztömeg. Még néhány kanyar és az emelkedő megszelídül, és máris fent vagyunk a Katonasíroknál. A már említett könyvben a következő módon írnak a helyről:

"A Bükk hegységben több helyen találkozhatunk "katonasír" vagy "katonasírok" elnevezéssel. A II. világháború során a Bükkben nagy harcok dúltak, elsősorban a fő közlekedési utak, járható gerincek, nyergek környékén. A harcoknak nagy számban voltak halálos áldozatai, akiket a harcoló felek sebtében temettek el, vagy még erre sem volt idejük. A frontvonal eltávolodása után az erdő munkásai, a természetbarátok az elesetteket nemzeti hovatartozásuktól függetlenül tisztességgel eltemették. Egyes esetekben az elszórt sírokból egy helyre gyűjtötték őket össze, mint ahogy ez esetünkben a Horotna-völgy végében is kialakult. Halottak napján egyes egyesületek kegyeleti túrákat vezetnek a katonasírokhoz és egy szál virággal, gyertyagyújtással áldoznak az elesettek emlékére."

              


Ez a terület egy kicsi, lapos hegynyereg, fontos csomópontja a Bélapátfalva és Szilvásvárad környéki turistaútvonalaknak. Egészen pontosan 5 felé lehet innen továbbindulni, nekünk - rövid pihenőt követően - a legmeredekebb irányba kellett elindulni, egy patakmeder szerű meredek úton, immár 3 jelzésen, mivel itt a sárga is csatlakozott hozzánk. Ez a rész megint különleges szépségű volt, hiszen egyre nagyobb mohalepte mészkősziklákat kerülgetett az ösvény, mindeközben az erdőbe pedig különleges fények vetültek. Szinte minden egyes kanyar újabb és újabb fotóra csábított, ahogy a szikrázó őszi napfény megfestette az erdőt.

      


A kék és a sárga jel hamarosan elvált, immár egyedül a piroson haladtunk felfelé, és egy bükkös és egy fenyves határán haladva értünk fel az Őr-kő rétre, amely a katonasírokhoz hasonlóan szintén fontos turistaút csomópont, innen is 5 felé lehet továbbindulni.
A rétre érve, ha jobb felé tekintünk, az erdőben már látszanak a hatalmas sziklák, arra felé vettük tehát az irányt, és az egyik fán hamarosan meg is találtuk az első kék háromszög jelzést, ami a csúcs felé invitált. Itt a sziklák közt egy szűk kőkapun kellett átmenni és pont itt jött szembe velünk az a turistacsoport, akik velünk együtt szálltak le órákkal korábban a vonatról. Miután szabaddá vált az út, átkeltünk a kis szoroson, és pár perc múlva máris a 880 méter magas Őrkő sziklafalának széléről gyönyörködhettünk a panorámában, amely körülbelül 180 fokos szögben élvezhető, főképp dél felé. Kelet felé még éppen látszik az ún. bükki kövek két újabb tagja, a Pes-kő (857 m) és a Tar-kő (950 m) (lásd a panorámafotót).

  


Ezek a "kövek" egyébként nem mások, mint a Bükk hegység fő tömbjének, a Bükk-fennsíknak dél felé történő meredek, sziklafallal végződő letörései. Nyugat felől a hegység belseje felé így jönnek sorba: Bél-kő, Őr-kő, Pes-kő, Cserepes-kő, Tar-kő majd végül a Három-kő.
A kilátás mellett a mészkőhegységek egyik jellegzetes geológiai képződményében, az úgynevezett karrmezőben is gyönyörködhetünk itt, amit a nép nemes egyszerűséggel csak ördögszántásnak nevez. Legszebb példája a Bükkben a Cserepes-kőnél csodálható meg, de természetesen itt az Őrkőn sem hétköznapi a látvány. Kialakulásukról így ír a Wikipédia vonatkozó szócikke:

"A karrmező (karrosodás) a vízerózió egyik formája a karszt, azaz a mészkő, dolomit és gipszkőzetekben. Ahol a földtani időkben - vagy akár jelenleg is - viszonylag lapos kőzetfelületek kerültek a felszínre a vízerózió által, ott a karsztra jellemző kémiai oldódás folytán jellegzetes, éles szélű mélyedések, bordák, barázdák alakultak ki. Ez a lemezekre válás gyakran vízszintesen is megtörténik. A kémiai oldódás mellett a víz koptató, csiszoló hatása is jelentős szerepet játszik a kőzetek formálásában. Az idők folyamán nagy kiterjedésű karrmezők alakulhatnak ki."

Képek az Őr-kőről, illetve az utána következő útszakaszról:

                      


Körülbelül fél óra nézelődés és pihenés után a másik irányban elindultunk lefelé a csúcsról. Nagyon szép ligetes rész ez, igazi bükkmatuzsálemekkel. Az amúgy is nagyon keskeny ösvény az avar miatt nem nagyon látszódott, így nagyjából érzésre mentünk le a hegyoldalon, de pár perc alatt így is minden probléma nélkül elértük a kék jelzést, amely a csúcsot elkerülve halad az Őr-kő sziklafalának lábánál.
Hamarosan egy újabb szép fenyőerdő foltot hagytunk magunk mögött (lásd fentebb a képen), majd az érdekes nevű (Ördög-sara) kis réten átvágva értünk egy újabb, ám jóval barátságosabb nevű tisztásra, a Zöld-rétre. Velünk szemben a lekopaszodott fák közt remekül látszott a Messzelátó nevű hegy kis cukorsüveg szerű kúpja, szerencsére azonban a turistaút észak felöl megkerüli a hegyet egy széles szekérúton.
Ezen a szakaszon megtapasztalhattuk, hogy mennyit is számít a tengerszint feletti magasság és az északi hegyoldal, a hőmérséklet terén, hiszen az egész nap árnyékos helyeken még deresek voltak a növények, az út mélyedéseiben pedig be voltak fagyva a tócsák. Persze az sem emelte a hőérzetünket, hogy a nap is ekkorra már egyre alacsonyabban járt, ugyanakkor ennek hatására a fények és árnyak játéka még különlegesebb dolgokat produkált ezidőtájt.

      


Innen még néhány perc séta, és máris a - jelenleg már csak - 815 méter magas Bél-kő csúcsán voltunk. Valamikor régen ennél jóval magasabb volt a hegy, de a 2002-ig tartó bányaműködés során gyakorlatilag teljesen letarolták a Bélkő felső részét, a számítások szerint nagyjából 7 millió köbméter "hiányzik" ma a hegyből. Eleinte egyébként ún. tölcséres bányaművelést folytattak a hegy Bélapátfalvára néző oldalán (ez adja ma a Bélkő Bélapátfalva felőli jellegzetes teraszos-sziklás látványát), ám 1963-ra ez a kitermelési mód veszélyessé vált, és ezután kezdtek hozzá a hegygerinc legyalulásának, amivel létrejött az ún. felső bánya. Az oldal alján, a térképeknél látható egy 1961-es bükki turistatérképrészlet amikor még jelzett utak futottak a hegy tetejénél és nyoma sem volt a hatalmas tájsebnek.
Persze így leírva nem biztos, hogy átjön milyen látvány is fogadja itt a kirándulókat, ezért mindenképpen érdemes meglátogatni a helyet. :)
Amikor a hegycsúcson lévő, korláttal védett (mikor régebben jártam itt még nem volt korlát, kicsit természetesebb hatású is volt) kis oromzaton kibukkan az ember, akkor fantasztikus, lélegzetelállító látványban van része, nekem még most a 3. alkalommal is lenyűgöző volt. Sajnos fotókon nem is igazán lehet visszaadni ezt a látványt és ezeket a méreteket. Nyilván lehet azt mondani, hogy kár a hegyért, de így lett igazán különleges ez a hely.

              


Itt a csúcson egyébként egy tájékoztató táblát is találunk, amely az idáig felvezető Bél-kői tanösvény utolsó állomása, amelyet a Bükki Nemzeti Park (BNPI) létesített. Az intenzív ipari tevékenység miatt egyébként a Bél-kő eredetileg kimaradt az 1977-ben létrehozott nemzeti park területéből. Aztán 1984-ben előbb egy kisebb részét csatolták hozzá, majd 2008-ban aztán az egész Bél-kő hegy a nemzeti park részévé vált. (A BNP rövid ismertetője a hegyről: http://www.bnpi.hu/?c=vedett/tt/tt21_belko)
A bánya bezárása után egy évvel - 2003-ban - létrehozott 5 km hosszú tanösvány egyébként a híres műemlék apátságtól indul, és kb. 80%-ban a bánya régi aszfaltozott szerpentinútján halad, az útközben lévő 7 állomáson található ismertetőtáblák pedig a környék kialakulásával, növény-, valamint állatvilágával és persze geológiájával ismertetnek meg bennünket (a 7. itt van a csúcson). (Bővebb ismertető a tanösvényről Rhei blogjában: http://fireiris.wordpress.com/2009/05/30/belko-tanosveny-belapatfalva/).
A Bélkői Tanösvényen mentünk tehát vissza Bélapátfalvára és útközben a mai napon itt találkoztunk a legtöbb kirándulóval, ami talán nem meglepő, hiszen a fertőrákosi kőfejtő és a gánti bauxitbánya mellett hazánk legismertebb ilyen jellegű látványosságai között tartják számon. Az útvonal jelzése nem egy szabványos turistajelzés, hanem egy átlós kék sáv (ezt a megoldást csak tanösvényeknél szokták alkalmazni), követése elég egyszerű, bár lefelé nekünk mégis sikerült egy helyen kicsit letérni a helyes útról, de aztán gyorsan korrigáltunk. :)
Ha valaki nem a tanösvényen megy fel a csúcsra (mint ahogy mi sem), akkor visszafelé arra kell figyelni, hogy kb. 200 méterrel a hegytető elhagyása után, ahogy jövünk lefelé a turistaúton, élesen jobbra kell fordulni egy elég masszívan ereszkedő útra, ezen visz Bélapátfalva felé a tanösvény. Ezen a szakaszon egyébként jókat csúszkáltunk, nem sok híja volt a fenékre huppanásnak, ugyanis az avar alatt jó kis csúszós kövek voltak "elrejtve".
Lefelé menet még egy szándékos letérésünk is volt az útról, jobbfelé, hogy kijussunk a felső bányaudvarra, amelynek északi szélére kisétálva pazar és igen vadregényes kilátást élvezhettünk az alattunk elterülő Bélapátfalvára. Jó párszáz méterrel alattunk a sziklafal tövében látszottak a bányaüzem elhagyott épületei (lásd a jobb szélső képen), távolabb pedig a Gyári-tó is, sőt a partjától nem messze felfedeztük "vendégházunkat" is. Ha pedig felfelé tekintettünk, kicsit visszafelé, akkor látszott a tanösvény végén lévő kis sziklapárkány is, a korláttal.

         


Azt gyorsan nyugtázhattuk a szemlélődés közben, hogy még hatalmas szintkülönbség és jó pár kilométer vár ránk, úgyhogy pár perc pihenő után gyorsan visszatértünk a lefelé vezető úthoz, annál is inkább mivel a nap már meglehetősen alacsonyan járt. Mindenféleképpen jó döntés volt, hogy a téli időszámításra való áttérés előtti utolsó pillanatokra iktattuk be ezt a túrát, hiszen másnap ezidőtájban már szinte sötét volt.
Egyébként akinek több ideje van, mindenképpen nézzen szét jobban a bányában, főként a geológia szerelmeseinek földi paradicsom ez. Hatalmas sziklák és persze többféle kőzet is tanulmányozható itt, mindenképpen érdemes az alsóbb bányaszintekre is lejutni, hiszen mindenhonnan más és más arcát mutatja a táj, remek hely a fotósok számára is.
A kis eltévedésünk korrigálása után hátralévő kilométerek 90%-át már a hatalmas hajtűkanyarokat leíró régi bányászati úton tettünk meg, délkelet felől megkerülve a hegyet, amelynek bizarr formáját és sziklaalakzatait így szinte minden irányból megcsodálhattuk. A lenyugvó nap utolsó sugarai élénk színekkel festették meg az őszi tájat, nem hétköznapi látvány volt ez sem.

      


Ahogy egyre lejjebb és lejjebb értünk, úgy kezdett el sötétedni, végül a híres apátsághoz már szürkületben értünk. Gépkocsival idáig lehet egyébként behajtani. Még ilyen viszonylag késői órán is voltak itt érdeklődő látogatók, de a templom már nem volt nyitva.
Ha ellátogatunk ide, egy országos viszonylatban is igen jelentős műemlék mellett állunk, hiszen ez Magyarország egyedüli épségben megmaradt román stílusú ciszterci apátsági temploma, amely 1232-ben épült. A majdnem 800 éves falak mellett állni mindig különleges élmény, az embert szinte arculcsapja a történelem levegője. A templom mellett egykor monostor állt, amelynek mára csak az alapfalai vannak meg, a romok között egy bővizű forrás is fakad, Háromkút a neve. Ezért is szokás bélháromkúti apátság néven is emlegetni az épületet. Az apátság történelméről bővebben a Wikipédia vonatkozó szócikkében: http://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A9lap%C3%A1tfalvai_ciszterci_kolostor
Innen negyed óra sétával, a temető mellett értük el a pontosan 1 km-re lévő Bélapátfalva legszélső házait, ahol rögtön az első utcába fordultunk jobbra, és egy jó 20 perc gyaloglás után, 15 kilométerrel, több mint 1300 méter szintkülönbséggel és közel 7 óra gyaloglással a lábunkban, immár teljes éjszakai sötétségben értünk vissza kiindulópontunkhoz, a Gyári-tóhoz.
Gyorsan befűtöttünk a szálláson a kályhába, aztán a tóparton lévő Szomjas Csuka kisvendéglő felé vettük az irányt, hogy elfogyasszuk jól megérdemelt vacsoránkat és sörünket. :)
Egyébként érdemes betérni a helyre, az árak nagyon barátiak az ételek pedig igazán finomak.

Végezetül pedig néhány - saját gyűjteményből való - térkép részlete a területről, kronológiai sorrendben:

1. 1961 - Bükk turistatérkép (Cartographia)

2 évvel a felső bánya megnyitása előtt járunk (bővebb leírás a témáról fentebb). Ahogyan az a térképen is látszik, az Országos Kék Túra útvona ekkor még teljesen máshol volt kijelölve, nevezetesen végigfutott a Bélkő hosszan elnyúló gerincén, azaz azon a részen ami 1963 után teljesen eltűnt. A képen a "Bélkő-nyak" felirat mellett látható a 816 méteres magassági pont, itt található ma a tanösvény vége, és innen szemlélhető meg hosszában a lebányászott hegytető.
A tékép másik érdekessége a bal szélén található, hiszen még pont látszik rajtra a vasút emlegetett mikófalvi kanyarja és a mikófalvi vasútállomás, amely a kanyar 1982-es átvágásával szűnt meg.

                    

2. Bükk turistatérkép - A dátum sajnos nincs rajta feltüntetve, de ezt a sorozatot tudtommal valamikor a 80-as években adták ki (Cartographia)

A változás szembetűnő az előzőhöz képest. A turistaút elkerüli a hegyet, helyette a faluba vezették be a kéktúrát, majd a Gyári-tó után kanyarodott neki a hegy bányászat által nem érintet oldalának. Véleményem szerint ez a nyomvonal nem sokáig maradhatott, ugyanis egy rendkívül meredek hegyoldalról van szó, ezt legjobban a 4. térképrészleten láthatjuk, ha megfigyeljük a magassági szintvonalak "sűrűségét".
A felső bánya is látszik, bár ábrázolása nem túlságosan erőteljes.

              

3. Országos Kéktúra Budapest Hűvösvölgytől Hollóházáig - turistaatlasz és útikönyv - 1999 (Cartographia)

Nem sokkal a bánya bezárása előtt járunk, annak kiterjedése már közel a végleges állapotot mutatja. Az előző térképpel ellentétben itt remekül látszik a hatalmas tájseb, amit a bányáaszat okozott. Turistaút továbbra sem érinti a hegyet.
A kéktúra útvonala pedig két helyen is módosult és ezzel beállt a ma is meglévő állapotra. Egyrészt nem kanyarodik el a falu szélső utcájába, hanem bemegy Bélapátfalva központjába, másrészt pedig már nem azon az - előbb említett - nagyon meredek úton indul el, hanem a Lak-völgyön keresztül, a Katonasírokat érintve félkörínvben megkerüli a Bélkő tömbjét.

  

4. turistautak.hu térképvázlat - a cikk megírásának pillanatában (2010 november) meglévő állapot

A legszembetűnőbb változás, hogy egyrészt elkészült (2003-ban) a Bükki Nemzeti Park bélkői tanösvénye (a térképen kék T betű jelzi, a valóságban egy átlós kék sáv), másrészt pedig 40 év után újra érint jelzett út a Bélkő - újonnan kialakult - csúcsát.

  

Szeged, 2010.11.12.

Vissza a főoldalra