Tartalomjegyzék: 2010. december 27. - havazás Szegeden, 2010. december 26. - havazás Szegeden (fehér karácsony), 2010. december 18. - havazás Szegeden, 2010. december 17. - séta a hófödte szegedi rendező pályaudvar környékén, 2010. december 14. - havazás Szegeden, 2010. december 11. - havazás Szegeden
2010. december 27.
A havazás ezen a napon is folytatódott, ekkora jött össze a mostani téli szezon eddigi legnagyobb hótakarója Szegeden (kb. 20 cm).
2010. december 26.
A karácsonyt megelőző időszak rekordközeli hőmérsékleti maximumainak (15 fok környéke) hatására az előzőekben leesett hó teljesen eltűnt, ekkor még elég távolinak tűnt a fehér karácsony lehetősége. Szenteste napján még igen enyhe volt az idő, ám másnap északnyugat felől erős hidegbetörés érte el az országot, így a reggel óta tartó eső a késő délutáni órákban Szegeden is havazásba váltott át. A családi karányonyról már intenzívhez közeli havazásban jöttünk haza este 7 óra felé, ekkor már nem csak a füvön és a tereptárgyakon, hanem a vizes aszfalton is megmaradt a hó. Karácsony másnapjának reggelére tehát ismét fehérbe öltözött a város. Az eddigi havazások közül ez lett a leglátványosabb, hiszen ez most vizes, tapadós hó volt, így szinte roskadoztak a faágak és a bokrok a hó súlya alatt, még szebbé téve a karácsonyi ünnepeket.
Kora délután a szokásos rókusi fotóhelyeimet látogattam meg: a rókusi vasútállomást és a pláza melletti tó környékét. Ekkor éppen a nap legerősebb intenzitású havazását fogtam ki.


2010. december 18.
Erre a napra alakult ki a mostani téli szezon eddigi legvastagabb hótakarója. Gyakorlatilag egy hete folyamatosan fehér a szegedi táj és szinte minden nap esett több-kevesebb hó. A mai napon délnyugat felől egy mediterrán ciklon érte el Magyarországot, amiből Szegeden a kora reggeli órákban kezdett el havazni, szerencsére az egyik legerősebb intenzitást pont a fotózós séta idején lehetett tapasztalni. Az eddigi hóvastagság kb. 5 cm-el gyarapodott, igy az összes hóvastagság már bőven meghaladta a 10 centimétert.
A minusz 5 fok körüli hőmérsékletnek és igen élénk szélnek köszönhetően igazi hamisítatlan téli hangulat uralkodott mindenfelé, ritka, hogy ennyire megmaradjon a hó, még a legforgalmasabb helyeken is. (kivéve persze azokat a részeket ahol sóznak...)
A fotóséta főbb állomásai: Pláza tó (Búvár-tó) és környéke, Szeged-Rókus vasútállomás és környéke.
2010. december 17.
A megelőző napok havazásainak köszönhetően közel 10 cm-es hótakaró borította a tájat, és ezen a napon is bőven fagypont alatt volt a napi maximumhőmérséklet is. Ilyen körülmények között sétáltunk ki a szegedi Alsóvárosra, a teherpályauidvar és a rendező pályaudvar környékére.

2010. december 14.
Az előző napi egész napos gyenge hószállingózást követően az éjszakai órákban beleerősített a havazás, és a délutáni órákig folyamatosan esett, változó intenzitással. A fagypont alatti hőmérsékletnek köszönhetően gyorsan fehérbe öltözött a táj, gyakorlatilag mindenhol megmaradt, a felsózott részeket leszámítva.
A ma kora délután Szegeden készült képek:
Rókus


Alsóváros

Szegedi vasútállomás (Nagyállomás)

Belváros, karácsonyi vásár

2010. december 11.
Megtörtént a 10/11. téli szezon első havazása Szegeden. A hóesés kora délután kezddött fagypont körüli hőmérsékleten. Sajnos sötétedésig még a járdákon és a betonfelületeken nem nagyon maradt meg a hó, így kiruccantam a közeli Szeged-Rókus vasútállomásra csinálni néhány képet, hiszen ott már mindent szép lepel borított. :) A képek délután negyed 4 tájékán készültek.
Aztán sötétedés után is készült néhány kép, földre tett masinával. :)

